A szaladás az egyik legnagyszerűbb módja annak, hogy aktívvá és egészségessé váljunk. Mindemellett nincs is szükségünk túl sok felszerelésre, valamint akármikor időt szánhatunk rá: nem kell sorban állnunk az edzőterem különböző gépeinél, és nem kell aggódnunk, hogy nem érünk el még a nyitvatartási programon belül. Azt gondolnánk, hogy ez a sportág kizárólag a lábainkat edzi, azonban ez közel sincs így: az egész testünket igénybe veszi, éppen emiatt hatékony zsírégető is.
Egyesek attól tartanak, hogy komoly láb- és ízületi sérüléseket szerezhetnek e sportág során, azonban ma már bátran kijelenthetjük, hogy a szaladásról alkotott negatív kép inkább egy mítosz, mint igazság. Megfelelő technikával, támogató edzővel, valamint egy kiváló futócipővel minden egyes próbálkozásunk sikeres, és ezáltal egészséges lehet. Természetesen a jó technika nem zárja ki a kelő nyújtási gyakorlatokat, amelyek által elkerülhetőek a sérülések, mint az ínszalagszakadás, bokaficam és sok más fájdalmas baleset.
Figyelembe kell vennünk saját testsúlyunkat is! Ha nagy súlyproblémákkal küszködünk kezdetben „kicsiben kell gondolkodnunk”: először kezdjük egy gyors sétával, amelyhez túrabotokat is bátran használhatunk. Minden egyes apró lépés közelebb visz majd céljainkhoz – ezt sose feledjük! A sétáló még mindig jobban halad, mint aki egy helyben áll. 
Kiemelten fontos ugyanakkor, hogy akármilyen sport elkezdése előtt – legyen az testépítés, súlyemelés, kardió alapú sportágak – konzultáljunk orvosunkkal, főként, ha szív- vagy vérnyomást érintő problémákkal küszködünk.
Ne feledjük a jó öreg mondást sem, miszerint „minden fejben dől el”. Bizony, nem is gondolnánk, hogy a sporton belül elért sikereinkhez elsősorban mentális egészségünk és akaratunk járul hozzá. A szaladás mindamellett, hogy kordában tartja koleszterinszintünket, meditatív hatással is bír: megtisztítja elménket, adrenalint és endorfint termel.
Találkozzunk a II. KMN-Donaton Futóversenyen augusztus 24-én!
Szaladásra fel!